Nem nagyon lehet azon vitatkozni, hogy a magyar oktatás hatalmas terhet ró az óvodából játszadozva kijövő kisgyerekek vállára. Összeszedtük mi az, ami mégis hiányzik az iskolapadot elhagyva az életünkből - ja és persze a telített kerettantervből.
Nagyszerű, hogy az iskolapadból kilépve értelmes diskurzust tudunk folytatni a hegelizmus filozófiai irányzatról, az endoplazmatikus retikulumról és van fogalmunk a jambikus verselésről is. Teljesen jogos, hogy ez a kultúra melegágya és nem árt, ha legalább érinti a tanterv ezeket. Hogy legalább egyszer halljunk róla életünkben. Az iskoláskor eredetileg az életre hivatott felkészülni, nem? Ahol megadja azt a tudást és ismeretanyagot, amit alkalmazva majd sikeresek leszünk a nagy betűs életben és nem kell a megélhetésen (Hegel mellett) filozofálni.
Képzeljünk el egy megtörtént esetet: hazai topegyetemen mesterszakot végzettek diploma ünneplése, mikor mindenki az öröm mámorában lubickol, hogy többé (egy darabig legalábbis tuti) nem kell tanulni. Majd kilépve a munkaerőpiacra szembesülnek azzal a pofonnal, hogy abszolút lövésük sincs, hogy mi az a bruttó/nettó és melyik - melyik és egyáltalán mekkora a reális bérigény.
Munkába álláskor elvérzünk az adókérdéseken, meg úgy általában az adózáson. De alapból a jogainkkal is. Mert bár a törvény nem ismerete nem mentesít a betartása alól, de azt sehol nem tanítják – még annyira sem, mint az endoplazmatikus retikulumot (hagyjuk a jogi kart most). Halvány lila gőzünk sincs a munkavállalói jogokról. Annyira, hogy az első komoly munkahelyemen, amikor lebetegedtem a főnököm közölte, hogy nincs betegszabi már a törvény szerint, csak táppénz van már. Szüleim értetlenkedtek egy sort, de hát egy junior alkalmazott, nyilván követi a főnök utasításait, így aztán elmentem táppénzre. Persze, mert akkor ugye az államtól kapom a bérem 60%-át… nem a cégtől a betegszabadság alatt járó 70%-ot. Ha van hasonló sztorid, írd meg kommentben, mindenki csak tanulna belőle!
Megtanulunk az érettségire (akár jambikus) verset elemezni, de hasalunk a pályázatíráson. Olyan bonyolultnak tűnik, hogy el sem indulunk. Meg az uralkodó korrupció miatt mégis minek, úgyis egy kebelbarát kapja meg a díjat.
Nincs élénk közélet, nincsenek viták, vélemények. Mégis hogy lehetne, ha senki nem kíváncsi rá? Propagandát nyomnak le a torkunkon és próbálnak zombikká nevelni. Nem támogatják a sokszínűséget, a kreativitást, csak ha betanított cirkuszi állatokká válunk. Megadják a demokrácia illúzióját, amiről tanultunk, de átalakítják annyira a szavazórendszert, hogy már senki se értse.
Cserébe kettős adórendszer van, már régóta. Kétszer adózok a saját béremből, egyszer ugye a cég, majd utána még én is. Én, akit szüleim adópénzéből életképtelen zombivá neveltek. Én, aki ott töltöm a saját életem nagy részét egy munkahelyen, aki fizetést ad az elvégzett munkámért és duplán tejeltetnek a propagandára. Én, aki évente kétszer megyek orvoshoz, amiben benne van egy receptfelírás is. Én, aki most a nagymamája (parizerre elég) nyugdíjáért dolgozik. És csodálkozás van, ha mindenki külföldre rohan, ahol csak egyszer adóztatnak meg a legalább háromszoros bérből? Vagy ha mindenki feketén dolgozik és minimálbérre van bejelentve? Talán ha tényleg átlátható lenne a politikai pénzköltés, mindenki szívesebben adózna a közjóért és nem a közpropagandáért, meg a haldokló közellátásért.
De legalább már ennyit megtanultam, igaz, hogy nem az iskolapadban, ahol egyetlenegyszer tanultunk alsóban csekket helyesen kitölteni, aminek még valamennyi köze lehet a nagy betűs élethez. Ez nem pártpolitikai vita, ahogy a tüntetők is kiemelték, csupán annyi, hogy életképtelen generációt termel ki a magyar oktatás, intelligens, ugyan, de életképtelen, ami már önmagában egy logikai bukfenc, nem?
Az idő már nagyon érik a változtatásokra és nem csak azért mondom, mert inkább vagyok felnőtt, minthogy újra gyerekként meg kelljen tanulni mindazt a töménytelen mennyiségű anyagot, amivel már - mint a libát - jól teletömtek.
Kép: viverefm, millenalwho, globleblog
