Szóval úgy alakult, ahogy az a mesékben lenni szokott. Megszabadított a tornyomból egy (mai értelemben vett) herceg - igaz amúgy is költöztünk. Én neki adtam a szívem, ő meg nekem egy gyűrűt - amit még a diákéveink alatt leszögeztem, hogy nem úszhatja meg 200 Ft-al működő automatással. Volt pár sárkány is, mert mégiscsak hercegnő-torony- kimentésről van szó, bár önkritikusként bevallva ezt inkább az a bizonyos hormon tartalmú tabletta okozta nekünk, amit akkor hagytam abba, amikor megkönnyeztem egy mosóport reklámot (!), amiért a nőket még ma is egy konyhai robotgéppel teszik néha egyenlővé ( hála az egészséges mértékben bennem lakó feministának).

És most voila, abban a varázslatos időszakban vagyok, amit minden kislány kívánt magának: szervezi a nagy napot! Ami – mint már előttem sokan megállapították – nem is olyan egyszerű, mint azt előre gondolná az ember. Sajnos olyan gének mocorognak bennem, amik nem engedik, hogy fontos dolgokat kiszerveztessek, áttoljak, lepasszoljak másra, mert idegesít, ha nem látom át az egész folyamatot és nem tudom, hogy hogyan alakulnak a szerveznivalók.

Sajnos egy olyan világban élünk ma, ahol az álmoknak semmi sem szabhat határt – és erre egy egész iparág épült. Mondjuk ez számomra undorító, hogy csak azért, mert meghallja egy szolgáltató, hogy esküvőről van szó, rögtön 300%-szoros árat mondanak az alapárakhoz képest. Kezdve a ruhával – amit valljuk be, nem fogsz túl sokszor viselni, a virágoson, fodrászon, cateringen keresztül, határ a csillagos ég – ahol az igazi álomesküvő vár.

Félreértés ne essék, mindenkinek – oké főleg a lányoknak szíve-vágya – egy olyan nap, mint a tündérmesékben. De most komolyan, érdemes egy évi átlagkeresetet költeni egyetlen (!!) napra? Megéri aztán?

Én úgy voltam vele, hogy megkerülném ezt a szervezés- stresszeskedés – bankszámla lenullázós dolgot és bedobtam az escape wedding labdát. Szerintem ez a legromantikusabb, mert itt tényleg csak ti vagytok benne. Elrepülünk egy paradicsomi helyre, ahol a nászutat is tervezzük, felvesszük a szép ruháinkat és egymásra mosolyogva kimondjuk, hogy: IGEN. Ha hivatalosabban szeretnénk, megkérhetjük a tanukat, hogy kísérjenek el az első hétre és tegyenek az i-re pontot. Vőlegényem – igazi tradicionális emberként- rögtön felhozta, hogy de nem akarja kihagyni a (csakis szűk) családját, oké, akkor jöjjön a kis család is. És a legközelibb barátok? Szerintem örülnének egy nyaralásnak. Sajnos mindenkinek lehetetlen lenne huszonx-évesként finanszírozni az escape weddinget, viszont szerencsére az önfinanszírozás szerintem beleférne nekik. De a vőlegény nem akarta bonyolítani és rábeszélt, hogy maradjunk a hagyományosnál. 

Úgyhogy itthon. Anyagi csőddel, non -stop szervezkedéssel, és majd gondolom a nagy nap közeledtével jön a stressz is. Szerencsére gimi alatt belenéztem pár Mennyasszörnyek adásba és már akkor megtanultam, hogy mit ne tegyen az ember és persze milyen ne legyen. Nem is értem, hogy a hisztizsákokat miért veszik el. Minden tiszteletem az övék, mármint aki elveszi...

Szóval ennek a témának szentelem főként idén ezt a blogot. Végigelemzem az összes felmerülő dolgot, amit én szívesen látnék virtuális papíron �

Remélem nektek is segíteni fog és nem csak magamat szórakoztatom vele �