Az internet olyan, mint egy csodavilág, ahol mindent megtalálhatunk ingyen. Filmek, zenék, műsorok, tartalmak, webshopok és persze a social media, ha pár szóban kategorizálni kellene a legfőbbeket. Ez mind szép és jó, fizetünk a netszolgáltatónál egy havidíjat, hogy aztán az jó legyen mindazokra, amikért korábban kemény pénzeket fizetett egy másik generáció.

Tényleg minden ingyen van?

És itt most nem az olyan extrákra gondolok, mint a Netflix. Internetes kalandozásink során számtalan elhintett kis nyomot hagyunk magunkról. Életkorunk, érdeklődési körünk, nemünk, hobbink, kedvenc kiskutyánk, Nike cipőnk, unikornisunk. Ha még lusták is vagyunk kijelentkezni a g-és mailből, akkor a legnépszerűbb böngésző pontosan tudni is fogja, hogy ki az illető (haha szóval csak óvatosan, ha közszereplő akar valaki lenni). Ugyanez a helyzet a nagy betűs kék social media koronázatlan királlyal is. A HVG korábban megjelentett egy cikket, ami megmutatja, hogy Fb miket tud rólunk az aktivitásunk és megadott adataink alapján. Főleg a like-okokból, kommentekből táplálkozik a big data, de az időt is méri, ameddig egy posztot figyelünk.

Jogos lehet a kérdés: Emögött is Soros áll?

Nem hiszem, hogy ekkora programozó-zseni. Viszont az tény, hogy a nagy tech-konszernek bizony az online ingyen életért cserébe (tárhely, digitális élet, stb) az adatinkkal – pontosabban a digitális lábnyomunkkal kereskedik.  Gondoljuk csak végig, hogy egy érdeklődési kor, megadott adat és rendszeres keresési előzményekből milyen pontos adatokat tudnak rólunk.

És a legmeglepőbb?

Előfordul, hogy olyat is tud rólunk, ami bennünk nem is tudatosult. Hiszen hányszor szökkenünk egyik érdekesebbnek vélt tartalomról a másikra, anélkül, hogy végiggondolnánk? Ezeket a big bro algoritmusok mind árgus digitális pupillájukkal figyelik, lejegyzik a mezei userről és számukra $$ hasznosítható adatként kezelik (+ persze árulják).

És kik veszik meg?

Akinek van pénze, na meg persze, akit érdekel. Akik célzottan akarnak hirdetni, azoknak biztos aranyat érnek ezek a dokumentumok (akár szó szerint is). De hirdetőkön kívül a Fb-tól vesznek adatot a kormányok, titkosnál titkosabb hálózatok. Az Index azt is megírta tavasszal, hogy a Facebooktól hányszor kért  felhasználói adatot a magyar kormány (172). Ezeket  bűnügyi nyomozásokhoz használták. Úgyhogy itt van legalább egy jó ügy a témával kapcsolatban.

Kép: Simplilearn

Hiába vagy Norbis,vagy kondis, bio, paleo, vega, táplálkozáskultúránk alapja a  t o j á s, hiába tartozol bármelyik divat/lifestyle diétához, mindegyikben a gyakori fogyasztásnál javasolt kategóriába esik. Toccs. Csak most egy kicsit megrepedt a bizalom tojáshéja. Hogy miért?

A tojásbotránnyal gondolom nem mondok újat. Drága termelők gondolták spórolnak egy kicsit a kolbászból készült kerítésű Nyugat-EU-ban és összemixeltek rovarírtószert egy kis tápanyaggal, hogy majd a csirkék jól betápozva szabadulnak meg az élősködőktől. És akkor most jön a bibi, mert a DIY módszer itt nem megfelelő dózisokat eredményezett és a fipronillal kezelt tojáskák fogyasztása rákkeltő lehet.

Szóval rettegj Europa, rákos leszel. A Nébih atyáskodva javasolta a hazai HU kódú tojásokat, mert a magyar tojás, az ugye magyar. Ergo nem zabáltatták fel rákkeltő mérgekkel a csirkét a holland tenyésztők. Még egy jó ügy is, amúgy se értem miért kéne nem magyar tojást enni Magyarországon. Aztán paff, jött a hír hogy mégis csak van fertőzött MAGYAR tojás. Wtf? Hogy? Nagyon homályosan szóba kerültek esetleges átcsomagolások. Majd egy szolnoki szupermarketben vásárolgató lett figyelmes arra, hogy jé,ez egy fertőzött kódú tojás(?!). A bolt visszavette,fizette az árát, kivonta a forgalomból.

És most nagy a csend. Miközben a (2.) legnagyobb magyar tojás beszállítótól jött a fertőzött tojás. De csend van. Miért? Vajon már mennyi ideje tömjük magunkba az update rákosító rántottát? Szerintem nem árt,ha kiköpjük. Meg köphetünk egyet a magyar termékekre is. Magyar, mert Magyarországon csomagolták ÁT.

#csakarafkó #szépvilág #magyartermék #jótudni

Kép: megafaq.net 

A mai nappal elrajtolt az ország legnagyobb húspiaca, ahol kockahas és feszes bikinibody hiányában ne is égesd magad. Gondolom ennyi elég is volt, hogy mindenki levágja, hogy a Balaton Hangról beszélünk, ami a köztudatban egy exkluzívan tálalt éjszakai pillangó és gyúrós HMCS találkozóként van számontartva. De tényleg csak ennyi az egész?

Vízimádóként ennél jobb fesztiválról nem is álmodhattam, csillogó szemekkel néztem, amikor elindult, hogy na, ez az, ide tuti el fogok jönni! És bejött, eljöttem, testben és lélekben is teljesen át tudtam engedni magam a fesztiválhangulatnak #yolo. Tény, hogy az egész fesztivál egy húspiac, egyrészt a helyszíne, a klímája és nem utolsó sorban a brandja miatt. Ez nem egy aranyos, magyaroknak szóló fesztivál, amibe a főszervezők a szívüket-lelküket beleadják (ara ott van a VOLT), hanem ez a (!) legmenőbb fesztivál itthon a fiatalok körében. Így persze, hogy nem a Sziget lassan öregedő célközönsége van fókuszban,  hanem a hardcore szexi yolo réteg. Lehet ribancozni és ostoba bmws/kockasazni, de mégis milyen lenne a Sound petyhedt apa testekkel? Vagy milyen lenne narancsbőrben tomboló willendorfi Vénuszokkal? Kit vonzana? Na ugye, hát ezért van ez az imidzs és ezért megy a fröcsögés orrba-szájba a húspiacról, meg annak a moráljáról.

Nem olyann mint egy húspiac? Lemész, nézelődsz és mivel nem mindenki van úgy felöltözve, ahogy egy korabeli Jane Austen regény főhősei, nem meglepő, ha szapora nyulakkal is találkozol a fesztivál idején. Éreztem magam kellemetlenül én is, amikor Timmy Trumpet alatt egy olyan pár esett egymásnak a táncoló tömegben, hogy az már simán beillett egy soft pornnak.  És mit csináltam? Arrébb mentem, mégis mit lehetne csinálni? Showpénzt kérni a részegektől, akik már olyan offon vannak, hogy nem tudnak senkit összeszedni?

Aztán bementem a VIP-be, ahol azt láttam, hogy míg kint tombol a tömeg és vidáman egymásnak préselődve ugrándozik a színpad előtt, addig a VIP-ben soft zene szólt és kanapékról bámulhattad a bulit -vagyis azt, ahogy mások szórakoznak. A VIP-ben nem tombolnak az emberek, ott megy a smúzolás. Pedig mennyivel nagyobb élmény lenne úgy megismerni Hajdú Pétert, ahogy táncolni próbál veled, mint, hogy meglátod, amint bőrnadrágban a pultnak támaszkodva szopogatja a szívószálát és közben már egy ideje mereven bámul téged. Vagy valamelyik Zs – kategóriás Éjjel-Nappal arc betolakodik eléd a bárpultnál, mert ő már akkora VIP, hogy ezt megteheti. Ahelyett, hogy röhöghetnél rajta, hogy agyoncsapva tombol – mondjuk pont a Hajdúval.

Sajnos mindig is lesznek olyan lányok, akik csak a swagség-pénzért nyomulnak valakire. De hé, a hapi mégis miért megy bele? Ezt élvezik mindketten valahol, akkor meg kit érdekel, ez a saját perveziójuk, mindenkinek van valami - hát nekik ez. Nem a legromantikusabb, nem a legerkölcsösebb, de van ilyen, amit azért egy egész fesztiválközönségre nem lehet levetíteni. Hadd élvezzék a húspiacot, gyúrtak rá eleget, koplaltak is, mialatt mások a kézműves hamburgereket falták be az utolsó zsírban égett krumplidarbakáig. Most akkor a hardcore #sixpackek meg #bikinibodyk hadd mutogassák egy év munkáját, amit úgy néz ki idén nem felesleges volt - nem fogja elmosni az eső. A Soundon csak több a "könnyűvérű", mint a többi fesztiválon, de ha valami menőként van tálalva és nem az ország legolcsóbb vízparti fesztiváljaként, akkor mégis miért meglepő, hogy sok a gold digger? Viszont nem csak abból áll, van még rengeteg boldog-illuminált külföldi és egy csapat magyar fesztilány + srác, akik tényleg bulizni mennek - aranyásás helyett.

 Fotó: funzine, nyugat

Konfettieső: az idei fesztiválszezon már javában elrajtolt. Mondanám, hogy minden idők legjobb fellépőivel, de ez nem egy szpozorált poszt.

Kezdjük ott, hogy súlyos összegeket fizetünk ki azért, hogy aztán a lehető legaljasabb állapotban csodálhassuk egymást heteken keresztül a különböző fesztiválokon. És tudom, hogy mindenki úgy szereti kiadni gőzt, ahogy csak tudja... vagy ameddig bírja - a mája. Nincs is ezzel (akkora) baj. Nekem csak pár költői kérdésem lenne egy bizosonyos fesztilány+srác réteghez.

Előszőr is képzeld el a kedvenc fesztiválodat, ahova alig vártad, hogy eljuss. Épp a kedvenc fellépőid előtt tombolsz...vagyis tombolnál, mert irtó jó a buli, csak valamiért egy előtted álló szelfibotos/gopros feltett szándéka a fesztivál teljes hosszát dokumentálnia illuminált állapotban. Ez aranyos és én csak mosolyognék rajta, ha nem fordult volna már párszor elő velem, hogy az egyik hú-de nagyon várt fellépését zavarja meg az aurámba kerülő eszköz. Bár az aura nem is legmegfelelőbb kifejezés, mert azt elfelejtheti az ember a nagyobb fesztiválokon. Konkrétan fejbe csapkod vele az előttem dülöngélő dokumetumfilmes. Miután már párszor megtörtént az eset és finoman jeleztem, hogy lenne-e kedves nem csapkodni vele, mosolygott és felemelte a söröcskéjét. Aztán összebarátkoztunk velük és végül már rutinosan ütögettem finoman vissza a goproját a fejem elől, mintha csak egy lufi lenne a tömegben, amit mindenki továbbpasszol. Persze felmerült bennem a kérdés, hogy mégis miért érzi valaki ezt küldetésének, hogy dokumentálja az eseményeket? De mindezt olyan szinten, hogy állandó dülöngélés és passzolgatás (hogy ne verjen fejbe) mellett egy olyan élvezhetetlen nyersanyag születhetett, amit még a legelvetemültebb művészfilmszemlén is kifütyültek volna.

És akkor a másik kérdsem az lenne, hogy szeretném megérteni miért kell egy híres-neves szuper cool fesztiválra elmenni, hogy ott aztán annyira szétcsapja magát az ember, mintha egy aljasabb pincebuliban lenne. Sajnos nem bírom felfogni, hogy miért nem lehet ezt megcsinálni akár egy házibuliban, vagy a helyi szeretett késdobálóban, miért kell ezért egyáltalán kimozdulni otthonról és belefolyni mások életébe és szórakozásába? És ha már ezt egy fesztiválon teszik meg – rendszeresen, akkor tényleg nem értem mi a jó abban, hogy másnap nem tudják ki volt a fellépő – jobb esetben, de úgy általában azt sem, hogy mit csinálnak, rosszab esetben azt, hogy kik ők, vagy milyen neműek. Tudom, hogy ki kell adni a gőzt, mert a stressz a második leggyakrabban látott „élettársunk”, én csak egy kicsivel (na jó – sokkal) több mértékletességet ajánlanék. Persze az se ártana, ha figyelnénk egymásra, de ilyen idilli gondolatok megvalósulását majd a következő Krisztus eljövetelekor tudnék elképzelni.

És nem, nem arról van itt szó, hogy ez a mai fiatalság ilyen...mert nem mindenki ilyen. Gondolom más generációkban is fellnőttek hasonló alkoholmámorban a fiatalok. Csak itt vannak a nyakunkon a várva várt fesztiválok és jó lenne, ha legalább a gopro nem verődne idén is a fejemhez. De mindig vannak csodák, lehet idén már más lesz a trend, meglátjuk. Addig is jó szórakozást és egy kicsi önkontrollt pls!

Fotó: Sziget; 24.p3k

Esik reggel fél nyolckor, mégis mit csinál mindenki? Természetesen bepréseli magát az amúgy sem összkomfortos kék rozsdahalmazba és imádkozik,hogy a gyalogtempóban haladó szarelvány eljuttassa oda, ahova menni szándékozik.

Péntek reggel fél nyolckor mégis hova a legesélyesebb eljutni mint dolgozni, most,hogy már kitört a nyári szünet.. És bepréselődünk, szagoljuk egymás izzadságcseppeinek esszenciáját és voila állunk. Már a gyalogtempót sem bírja a rozsdakupac.

Várunk 15 percig: forgalmi okok, szíves türelmünket kérjük, köszönjük Szentháromság után leterelnek mindenkit, mert bedöglött..megint. Micsoda meglepetés. 300ember zsúfolódott egy buszmegállóba 10percig. Megint a semmiért, hogy aztán nagy méltóztatva megjelenjen egy busz, amire már egy zsepit se lehetett volna bedobni a tömeg miatt, ami gyakorlatilag felvette a busz formáját..

De tudjuk: Mo jobban teljesít..a kérdés csak az, hogy mégis miben?!

Fotó:Hungary Today

Teljesen megértem azt, ha valakinek mosolyt csal az arcára, ha azt látja, hogy az insta-lányok(+fiúk!) hogyan tesznek meg mindent a tökéletesnek látszó online életért. Én is mosolygok azon, amikor nem lehet elmenni egy étterembe a húgommal anélkül, hogy ne tudná az összes social media ismerősünk, hogy épp milyen szuper klassz nekünk - #mutimiteszel.

Néha unom azt is, hogy felmegyek az Instára és csak #selfieket látok, ráadásul ugyanolyan tökéleteseket. Főleg ha valaki megtalálta a kedvenc arcpózát (van ilyen), akkor aztán nincs megállás – mint Pitbull egyforma számai- jönnek megállás nélkül a deja vu postok. Lehet azon is mosolyogni, hogy a belvárosban olyan szoborkölteményekkel találkozhatunk, akik mellett néha elszégyellem magam, amiért a sminkeléssel átlagosan csak 15-30 másodpercet töltök – viszont nem is nézek ki olyan tökéletesen mintha már egy lightos Photoshop retus lenne rajtam - #nomakeup. Azon is elgondolkozok, hogy míg korábban gondosan megterveztem azt, hogy mit veszek fel, addigra mára inkább addig alszok, amíg lehet, emiatt egymás után többször veszem fel ugyanazt (szerintem ez itthon működik-  ez nem az USA), vagy kiválasztom az 1-2. szembejövő ruhát a szekrényből. Ezzel is csak annyi a problémám, hogyha alkalmanként eszembejut, hogy kéne egy kiegészítő, akkor csak a pár aktuális kedvencemet hordom. Viszont ettől nekem lesz kissebbségi komplexusom, ha kinézek a Deákra a tökéletes fashion modell-szobrok közé, vagyis inkább mellettük jönnek elő az önbizalomgyilkoló gondolatok #outfitoftheday.

És akkor most ítéljük el tömegesen az #instalányokat?!

Érett gondolkodásra utalna. Lehet cikizni, meg viccet csinálni, mert vannak benne komikus elemek. Imádom, amikor az éttermekben nem lehet enni, amikor kihozzák a csorog a nyálam fogásokat, mert juj gyorsan le kell fotózni az #ételpornót, befilterezni, ne hiába fizessen már ki az ember több ezret. Az is viccesnek tűnhet, amikor egy magát insta lánynak képzelő smink + ruhakollekció próbál egyensúlyozni a macskaköveken az alkaromnyi tűsarkújában. Ez lehet gonosz, de ilyenkor lelassítok és nézem, mint egy rossz katasztrófa túrista #instafun.

Viszont az itt sem minden az, aminek látszik. Mert bár vannak mókásnak tűnő esetek, de azért azt kijelenthetjük, hogy az Insta dübörög - ha nem tarol. És lehet viccként tekinteni a platformra, hogy csak magamutogatás meg szelfileltár. De vannak egészen más aspektusai is. Sokak számára az inkább egy virtuális vizuális napló, ahova elmentjük azokat a gyönyörű – persze szigorúan insta-kompatibilis – emlékeinket, amik valamiért megfogtak minket. Ez lehet az érzés, látvány stb miatt, de nem is magyarázom,mégis miért ír az ember naplót, ha nem az impressziói miatt?! Szívesen visszapörgetek én is akár az insta-kezdetekig a nosztalgia faktor miatt #tb. Csodálkozok, hogy milyen szép volt minden hófehér hóval borítva, aztán ámuldozok, hogy mennyi helyre jutottam el nyáron és újból átélem az élményeket. Eszembe jutnak a sztorik, mint amikor másnaposan a reptéren tényleg életet mentett egy sajtburger - #helpme -  és amíg én a szenvedések mély bugyraiban küzdöttem, a barátaim csak nevettek rajtam- ugye minek az embernek ellenség, ha...

#sowhat?!

Persze teszünk ki magunkról olyan képeket, amikor csodásan nézünk ki, vagy csodás helyen vagyunk, de hát nem erről szól az emlék? Hogy wow tényleg, ide is eljutottam. Vagy milyen jól néztem ki öt évvel ezelőtt azon a partyn, nyilván azt teszem ki, mert hülye lennék kirakni magamról a buli utáni karikás zombi képet - #wokeuplikethis. És az insta mégiscsak az én instám, miért posztoljam/osszam ott is a gignatikus Kardashian klánt, vagy Viktor propagandáját #whatever?  Éppen ezért, amire szükség van az nem egy újabb cikizős, vagy szponzorált poszt, hogy ez a jelenség miért csudi-csillámpóni, hanem az, hogy ezt elfogadjuk #solidarity. Mindenki, azok is, akik ennyi idősen még bakeliten és nem speakerről tolták youtube-ról a zenét. Meg kell érteni, hogy ez már egy olyan generáció, akik gmaps nélkül sehova se találnak el és állandó kapcsolatban vannak online a barátokkal. És igen, van egy olyan felületünk, ahova mindenki azt posztolja, amilyen képet ki szeretne magáról alakítani, vagy amire egyszerűen csak emlékezni akar. Mosolyogni persze lehet, az jó dolog, de egyszer a dauerfrizurákon is ugyanígy mosolyogtak. És nincs mese, erre tart a világ, aki pedig lépést szeretne vele tartani az megmutatja mit eszik, hol nyaral és amúgy is, hogy milyen csodásan (tud) néz ki, vagy mindez egyszerre. :)

Fotó:  instafollower.net ; 68.media.tumblr.com ;

Egszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy felnőni készülő lány. Sokat agyalt a végleges páyaválasztás előtt, mert túl kiváncsi típus. Sok minden érdekli és nem tudott egy terület mellett végleg elköteleződni. Ezért rácsapott a fejére, hogy nem is értette miért gondolkozott ezen, hiszen végig a szeme előtt volt: újságíró akarok lenni!

A mentora elégedett is volt vele, mert ha valakit érdekli, amit csinál, akkor előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét. Majd eljött az idő, hogy kilépve az iskolapadból és az egyetemi közegből kitárja a szárnyait. Hogy aztán koppanjon még felszállás előtt. És nem, nem azért, mert bűnbakokat kell keresni minden történetben. Hanem egyszerűen a lány keserűen belátta, hogy egy olyan világban nem érdemes arra pazarolni az életét, hogy lassan totális cenzúrában próbáljon meg valaki liberális sajtómunkatárs lenni.

Egyre csak ámult- bámult a fejleményeken. Ott nincs szabad hír, ahol állami a hírügynökség, ott nincs szabad sajtó, ahol lassan minden állami kézben van -így vagy úgy szövögetve a propaganda híres retro hálóját. És ott lassan nincs szólásszabadság sem, ahol fent előre megírt propaganda cikkekkel (+ fotókkal) tömik tele a fejünket, hogy minden úgy alakuljon, ahogy a tervben szerepel. És ilyenkor nem akarok felszállni a süllyedő Magyar Média hajóra, mert a cápáktól írtózom. De ilyenkor, amikor már a szabad/ság is beleragad a hálóba, nincs mást tenni, mint csak azért is sok-sok véleményt szabadjára engedni, ütköztetni és hallatni. Ha pedig ez nem sikerül a sajtó világában, akkor voila itt az új média és itt ez a poszt egy virutális hajón.

Csak, hogy ne maradjunk csendben és nefelejtsünk el gondolkodni...